Lőwy Árpádhoz írott versek


Lőwy Árpádról

- Sipulusz -

(Az 1904. január 25-én a bécsi "Viktóriában"
megtartott magyar bál alkalmából)

Nem vet búzát,
Nem vet árpát,
Szegény költő
Lőwy Árpád.

Nincs neki hat ökre,
Csak egy szárnyas lova,
Hogyha felül rája,
Vágtat vele tova.

Elkalandoz véle
Szép tündérországba,
Hátha még hallanák
Férfi társaságba:

Itt szava édes méz,
Sőt templomi zene,
De ha magunk vagyunk,
Megette a fene.


Endrődi Sándor üdvözlete Lőwy Árpádhoz (1911. november 20.) Lőwy Árpád örülök, hogy Utolért a Nemezis És ujjongva ünnepellek: Hatvanas lettél Te is! Hatvan évig lófaszkodtál, Vetetted a szar-magot: Most hát rágódhatsz a múlton, S a jövendőt - baszhatod!
Lantos Lőwy Árpádhoz - Józsa Antal - Bülbül szavu költő, Ki ért hatvan tavaszt, S ki nem daloltál mást - Igen ... csakis ... csak azt. Csakis a szerelmet, Pajkos tavaszával, S ezt deritéd az élc S humor ravaszával. Ki bölcsen eltüréd Az élet hogyha mart, S elméd a szarbul is Színaranyat facsart. Csak pöngesd tovább is Szent Dávidként hárfád, És szarj a világra Lantos Lőwy Árpád.
Lőwyhez - Károlyi Antal - Mindig csak eszményi az igazi költő, Akármiről dalol és akármit költ ő. S jusson bár lantjára a belek remeke: Ez se szar lesz nála, hanem gyöngy, s csemege.
Óda Lőwy Árpádhoz (Brisztol, 1905. okt. 2. Kagál vacsora) - Szép Ernő - Óh Lőwy mester, bülbülszavu igricz, Hadd illessem babérral lantodat. Itt a Kagálban, hol tombol a víg vicc, Ügybuzgó ódám fennkölten fogadd. Óh engedd meg, hogy előtted felálljak, Miként pina elott áll a fasz... S hogy néked meghatottan gratuláljak, Érdemdús ősznek, a zsenge tavasz. Oly elfogódva, bámulón, rajongva Néz föl költészetedre a magyar: Mint impozáns, hatalmas trágyadombra Kis térfogatú, szerény kutyaszar. A költészet az ember jóltevője, Számos előnyt köszönhetünk neki, Arannyá lesz egünk komor felhője, Ha a poéta lantját pengeti. Óh, hát még te! Te legdicsőbben érted, A búvalbaszott magyarnak mi kell? Te vagy az út, az igazság, az élet, Óh az a dal, mit lantod énekel! Óh Lőwy mester! Te vagy amaz Árpád, Ki hont szerzél e szép iránynak itt, S kéjjel szagolja Adria s a Kárpát Nótafádnak szagos virágait. A szar undok volt, a valag meg ocsmány, Te vetted őket ajkaidra vígan, Te eljöttél s dallal beillatozván, Most rajtuk a poézis bája van. Ki mondja azt, hogy pornográf vagy, s perverz? Ki téged olvas édesen mulat. Óh szebb egy húsból-vérből való vers, mint Száz nyavalygós ábránd és hangulat. Más enyeleg, flörtöl csak muzsájával, Őszinte hangot s érzelmet kerül, Te, mint szeretőd: úgy karolod által S a hogy dukál - megbaszod emberül. Helikon prűd parfümszagu berkébe Csak szarj ezután is vitézül bele, A segged mindég kitörüli érte A babér finom selymes levele. Beszélj nekünk tovább is szerelemről, Te illatos, igaz szavu dalos! Az vagy nekünk a poéta-seregből, Mint naiv lánykának Pósa Lajos. Köszöntelek költő! Tudj még soká lőni, És légy mint muzsád jókedélyü vig - Éltessen Isten addig köztünk Lőwy, Ameddig élnek költeményeid.
Lőwy Árpádhoz - Kozma Andor - Céda társaságban merengek egy úron, Ki Máy Lajossal, hogy pendül egy húron; Konkoly között látok egy szem tiszta árpát, Kócmadzagon gyöngyöt - ki ez? - Lőwy Árpád. Lőwy Árpád itt ül csöndesen, szerényen, Túl minden nagyképű szemérmes erényen, Zaftos malacságtól csak úgy csurog szája, Ki e Lőwy Árpád, s merre van hazája? Erős gyanakvással kérdeztem eztet, Mert orra nem Lőwy s tán pöcse sem metszett, Figyelem mit versel virágrul, tavaszrul, Hegyről, kutyaszarról, picsárul, lufaszrul. Valami különös érdekes van benne, Mintha önmagánál sokkalta több lenne? Minthogy ... kikutatni, ki is ő? volt gondom; Az eredmény teljes, ime hát elmondom: Nos, e Lőwy Árpád, kin Lajos bá' épül, Ez az, ki a rácnak bebaszott fasz nélkül, Ez tette oly helyre a rácoknak nyelvét, Hol francia nem nyal, csak ha lyukat elvét. Nagy potenciáju, roppant tudománnyal, Ez a Lőwy Árpád a magasba szárnyal - S ha leszáll közénk is, az nagy megbecsülés, Gebének telivér ménnel közösülés, Tartsuk szerencsének leereszkedését, Minden egy szavát is márványlapra vessék, Nagy lapra, hogy rajta sok lófasz elférjen, Tudós Réthy László - Lőwy Árpád éljen!
Holló Barnabás mesterhez, a Lőwy-szobor megalkotójához (Budapest, 1907. január 25.) - Bauer Zsiga - Tisztelt Urak! van szerencsém Üdvözölni önöket Kikhez a tulpartról hozok Testvéri üzenetet. A "Miskolci asztal" küldött Villamoson ide el, Mert ma egy műalkotásról Fog lehullni a "lepel". Holló mester nagy műveit Ismeri az egész hon, Dicsérik urak s hordárok, Kint az utca sarkokon. Ámde ennek a szobornak Jobban örülünk mi ma, Mintha Holló mester ötven Minisztert kifaragna. Lőwy Árpád élő alak, Jó kedvű vén poéta, Verseire hogyha rágyújt: Virág, fing és rakéta, Csalogánydal, dobos torta, Kutyafasz, jégverem, Vázsonyi bélsár, kóser-koszt, Öt hatosos szerelem. Haza, morál, strimflikötő, Csillagos ég, piszoár: Egyszer a szarban botorkál, Aztán meg az égbe jár. Lőwy Árpád a mi költőnk, Tartsa Isten még soká, És koszorút annak, aki A képét megalkotá!!!
Szávay Gyula üdvözlete Lőwy Árpádhoz (Debrecen, 1911. november 19.) Lantomnak hurja dagadj, merevülj, S minden ízedben légy ma eleven; Állj, mint Árpádunk közép tengelye Állott valaha, büszkén, mereven. Óh, hogy az idő eljár cudarul, És egy Sión is így elkukacul, Íme a költő s az etimológ, Kinek mindene - lóg! Nem anya szült óh Lőwy téged, Kit anya szül, az nem ily meztelen, S hogy ok nélkül szüljön egy óriást; Egy Lőwyné sem olyan esztelen, Csillag vagy és csillagtól származol, Ködfarku üstökös járt valahol, A fiastyukot megárnyékoló S az pottyantott alá. Hogy hova hulltál, mi volt a rakás Meg nem szagolja soha földi orr! És fel ne nyissa neki cekkered, Mert e lombikban lényed titka forr: Irigy világ ne csenje tőled el, Mit bensődnek magába zárni kell, Óh tedd bensődbe mind e készeket S lóalkatrészeket! Mert tudós is vagy, óh költőkirály, Világ első matematikusa, Ki gyököt vonsz a Pegazusból is, És gyökvonásod soha sem kusza - Gyökét szőrmentén simogatja más, A te erényed az alsó fogás Más a Pegazust kapja üstökön, Te lent /csütör/tökön. Óh gyermekkertész, Adriátul im, Kárpátokig egy virág! Könnyezve nézd, gyöngyharmattól pisilnek Szűz liliomok, gyenge ibolyák! Tudom mit akarsz erre mondani, Óh te dicső, te nagy sehonnai, Látom is szendén mozgani a szád, Verje beléd hát nagy vörös - szellemét Óh Lőwy Árpád, Az Adria s a Kárpát!
Az ezredik felolvasóra (Bécs 1914, március 23.) - dr. Träger Ernő - A legkisebb a büzérek között Lőwyt dicsérni díszbe öltözött. A nagyságához bár fel nem érek, Hadd zengjen róla mégis az ének. Ki dalolt nekünk sok-sok év óta, Ma szóljon egyszer nóta róla. S ha szent igéid nyomába nem ér, Fogadd szívesen, ki adja - büzér! Téged köszönteni szóval nem lehet, Zsoltár, imádság már maga neved. A föld nem hordott még ily kedvelt lényt, Amerre jársz, szórsz kacajt, derűt, fényt. Megtérni soha nem fogsz a porba Glóriásokkal ülsz már egy sorba! Kopott táskáddal jártad a Glóbuszt, S hallva, fűevők is ették a hust. Mit tanítottál, lantod mit dalolt? Azt, mit e földön mindenki szagolt. Azt, mit a földön mindenki akart: Pissoirt, picsát, lófaszt s főleg szart. De szádban ezek mind mézzé váltak S rigmusid szárnyán az égbe szálltak. Ma dicsőséged csúcsához értél, Ezredszer olvassz, hát hozzánk tértél. Agg lantos, nekünk ki annyit adtál, Az olvasásban már kifáradtál. Pihenj te Lőwy a babérokon, Versid majd olvasom én, a rokon. Ti pedig társak, öregek, vének, Lőwyt dicsérni jertek büzérek: Szarjatok neki piramist végre, Amely hálából felér az égre!
Üdvözlő vers Lőwy Árpád nevenapjára - Dömötör László - Pajtás, semmi a föld felett Teljes boldoggá nem tehet. Szépség, pénz, avagy szerelem, Még nem elég az életben. A dúsan teritett asztal Eléggé meg nem vigasztal, Egy van, minek meg kell lenni, Nélküle nem lehetsz semmi. E nélkül a pompa, fény, kincs Olyan, mint rabnak a bilincs. Ez az egy, mi itt a földön, Még a szegénynek is öröm. Ez a dolog nem más pajtás, Mint jó szarás! Ezt az egyet, jó barátom Neked szivemből kivánom! Szarj tíz ágyu erejével, Endrődynek ihletével. Szarj a földre, szarj az égbe, Illatos poéta légbe, Szarjál Róberts tábornokra, Szarj a saját tenyeredbe, Szarj, ha tudsz hát a képedre! Szarj, nem tudom - a versemre, Avagy a pennád hegyére! Szarj, hol zöldel a bús moha: Csak énreám ne szarj soha!
Búcsú Laci bácsitól (mikor Budapestről Aradra költözött) (1914. augusztus 19.) - Rédey Tivadar - Édes jó bátyánk, szép nyugalmas estét Kívánok néked e bússzavu dalba, Kik ajkad mindig örvendezve lesték: Együtt vagyunk im, egész sátoralja. Távozni késztet téged kor, betegség, Megillet immár az ősznek nyugalma. De te úgy mégy el - ó, csak ez vigasztal Ősz idején is - lelkedben tavasszal. Nehéz a válás. Sóhajt a levél is, Ha dérnek jöttén leválik a fárul. Mosolygás voltál, jókedv és poézis. A te helyed nagyon, nagyon megárvul. Mint Szent Ferencet, még a madárnép is Tudom, meggyászol, hogyha majd kitárul Kertünk kapuja s elmarad egy reggel A malaclopó gallér meg a cekker. A cekker is. Hajh - vége a mesének? Nem, hidd el bátyánk, nincsen annak vége: Még jó egynéhány nemzedéket él meg A Lőwy Árpád ezer egy meséje: Csintalan muzsád még sokszor megéled S nem lesz belőle ráncos, fonnyadt néne. Ahol a jókedv ver tábort magának: A dalaidnak száz visszhangja támad. Ó, fájdalom, hogy a jókedvre immár Bizony, egy kissé szűkös idők járnak: Fegyverben áll őrt szent határinknál Színe-virága mi édes hazánknak: Vérünk, barátunk mennyi mennyi kint járt Vérvirágos mezőin a halálnak! Kicsit könny-íze van most az italnak, S a fegyverek közt a muzsa is hallgat. Nehéz idők bizony ránk nehezültek, Szegény magyarnak álnok vermet ásnak, Orgyilkosoknak hálója kerülget, És nem tudhatjuk, hogy mit hoz a másnap. De megmutatjuk tiszta fegyverünket Pöffedt muszkának meg nyavalyás rácnak, S ahol az undor már szívünkig jajdul: A te szótárad kisegít a bajbul! Csupa szív voltál és csupa melegség, Be szomoru lesz - Laci bácsi nélkül! Vidám óráknak szép emlékezetjét Hagyod miránk most gazdag örökségül. Ma, bucsuzóul, szorítsunk kezet még - Úgy fáj, hogy már az alkonyat sötétül, S hogy majd elnémul az ének e tájon - Édes jó bátyánk, az Isten megáldjon!